WINGS OF LOVE VIDEO FORGATÁS II.

A forgatás második napja különböző helyszíneken zajlott. Itt már csak a lányok szerepeltek - különböző szituációkban, élethelyzetekben egyenként vettük fel őket. Nem volt egyszerű ügy, hiszen szükség volt a színészi alakításaikra is, de nagyon jól megoldották a feladatokat..(fotó - Botos Tamás)

2007. november 4., vasárnap | zagar | 7 hozzászólás

WINGS OF LOVE VIDEO FORGATÁS I.

Majd féléves kihagyás után stílszerűen a Dívákkal folytatjuk a bejegyzéseket, hiszen a velük történt felvételről készült anyag volt az utolsó jelentésünk. Azóta túl vagyunk egy fesztiválszezonon és a lemezmegjelenésen is. A mostani bejegyzés apropója a lemezhez készült klip felvétele. Ez a video a Wings of Love c. számhoz készül természetesen az Underground Divák vendégszereplésével. A klipet Nagy András rendezi, aki többek között olyan magyar nagyjátékfilmek operatőre volt, mint a Fehér Tenyér, a Közel a Szerelemhez, a Szép Napok vagy a Balra a Nap Nyugszik, de az Ő nevéhez fűzödik Bootsie - Horseriders Toward the Abbys videója is. A videoforgatás első napja csakúgy, mint a lemezfelvételé a Magyar Rádió 6. Stúdiójában volt. (fotó - Botos Tamás)

 

2007. november 4., vasárnap | zagar | 10 hozzászólás

Underground Divas felvétel

Akármilyen hihetetlen, de eljött az utolsó felvétel pillanata is. Mivel mással koronázhattuk volna meg ezt a számunkra jelentőségteljes pillanatot, mint hat igazi énekes dívával. Ők voltak - ha szerénytelenek akarnánk lenni - a hab a tortán..Na de lássuk a névsort; Sena, az elsőszámú ghánai-magyar fekete hip-hop énekesnő, Kutzora Edina Yonderboi zenekarából, aki már az előző lemezeinken is szervesen közreműködött, Judie Jay, aki számtalan elektronikus formációban megfordúlt a Cas!o Samples-től a Mantrapornoig, Péterfy Bori, a Krétakör Színtársulat jeles tagja illetve a nemrég feloszlott Amorf Ördögök énekes-alapítótagja , Hódosi Enikő a Neoból és Németh Juci, az Anima Sound System egykori énekesnője. Ők az UNDERGROUND DIVAS!

Természetesen ahogy lenni szokott, pont most merűlt le a fényképezőgépem és sajnos csak életlen képeket tudtam csinálni, de úgy gondoltam inkább ez mint a semmi..

Gráciák az üveg mögött. Érdekes volt látni, ahogy párokba rendezőttek stílus és karakter szerint. A bal oldalon Enikő és Juci középen Sena és Judie illetve jobb oldalon Edina és Bori.

Egy kis szünet. Hárman maradtak..

Enikő százados távozásra engedélyt kér.

Edina, Juci és Judie a felvétel után. A számról azt kell tudni, hogy egy gospel jellegű többszólamú énekdallamra épül és a lemez fináléja is lesz egyben.

Aranyoskodtak..

Borinak sajnos korábban el kellett menni, ezért asztán a végén én lettem a hatodik:) Remélhetőleg élőben is láthatjátok majd Őket együtt a nagyobb koncerteken!

2007. május 29., kedd | zagar | 7 hozzászólás

Scratch-felvétel Bootsieval

Az énekfelvételek után kisebb kihagyással a szkreccs következett Bootsieval. A szkrecsfelvételt tulajdonképpen az eddig elkészült anyagok keverése, illetve egy biztos ritmikai alap létrehozása előzött meg, ami főként a felvett dobok és basszusok pontosításából állt. Emellett egy többhónapos gyűjtőmunka előzte meg, hogy milyen eddig még nem hallott hangmintákat szövegrészleteket használjunk egy-egy számhoz. Ezeket az összegyüjtött anyagokat és a már felénekelt számok akapelláit aztán egy bakelitlemezre vágattuk és ezekkel szkreccselt Bootsie. Ami számomra egy érdekes ügy volt, hogy a saját hangom is rákerűlt erre a lemezre, amivel aztán Bootsie könyörtelenűl elbánt a lemezrángatások során.

Erre az átlátszó lemezre vágattuk fel a mintákat és az akapellákat.

 

 

2007. április 1., vasárnap | Hogy készül az új lemez? | zagar | 1 hozzászólás

Énekfelvétel Ligeti Gyurival

Miután az összes hangszer feljátszása megtörtént (kivéve scratch) jöhettek az énekes számok felvételei. Ligeti Gyurival a Puzzle zenekar énekes frontemberével négy számot is felvettünk. A vokál felvétele egyébként több részletekben történt, egyrészt a számok alakulása, érése miatt, másrészt, hogy Gyuri mikor tudott hazajönni Londonból. A dalokat ezúttal is angolul vettük fel, de az új szövegeket Hutvágner Szofi írta.

Mikrofonbeállítás. Az énekhang felvételére egy csöves AKG Solidtube mikrofont használtunk.

A rögzítőrendszer fényei.

Egy-két paraméter beállítása és kezdődhet a felvétel!

Gyuri a felvevőfülke ablakából. Vajon mit tart a kezében?

..Hubertuszt, szigorúan csak a hangszálak végett..

2007. március 11., vasárnap | Hogy készül az új lemez? | zagar | 1 hozzászólás

Vonós felvétel

Egy kisebb szünet után, az új év elején folytatódtak a második lemezünk felvételei, mégpedig a vonósok rögzítésével. Vonós betéteket eredetileg csak két számba terveztünk, de aztán az album utolsó zárószámába szóló csellót is felvettünk. Két hangszeressel dolgoztunk, De Coll Ágnes hegedűssel és Márkos Albert csellóssal. Berciékkel ugyanazokat a szólamokat többször is felvettük, hogy aztán ezeket a szólamokat a keverésnél több sáv egymásrapakolásával egy nagyzenekari hangzáshoz közelítő hatást érjünk el.


Érkezés a stúdióba.

Hangbeállítás. A két hangszert egyszerre egy térben vettük fel.

Márkos Bercivel - Interpretációs instrukciók az előre megírt anyaghoz..

Villámkezű Ági.

És az Ő hegedűje..

Megkezdődött a felvétel..

Egy bőrönd kotta.

2007. március 11., vasárnap | Hogy készül az új lemez? | zagar | Hozzászólások

Zongorafelvétel a Rádió 6-os Stúdióban

A dob-, basszus- és gitárfelvételek után eljött az a pillanat, amikor a hóhért akasztják, pontosabban a felvételkészítőt veszik fel. A 6-os stúdióban került sor az akusztikus-zongora rögzítésére. A felvételt "selfmade" módon magam csináltam egy notebook, egy usb hangkártya és egy rádiós technikus segítségével.

Ezen a gyönyörű Steinway zongorán volt szerencsém játszani, aminek a hangját három csöves mikrofonnal rögzítettük.

A lemezkészítés során egyébként számomra ez volt az a pillanat, ami a hangzás tekintetében az egész albumkoncepciót definiálta: Az új és a régi, a modern és az autentikus, a természetes és a mesterséges, az akusztikus és az elektronikus egyidejű jelenléte.

Öszpontosítás és indulhat a felvétel..

A felvételt megelőzően több órás gyakorlást igényelt a hangszer, de ne szépítsünk, inkább az ujjaim, amik a különböző szintik nájlon billentyűi mellett elszoktak az igazi súlyozott kalapácsmechanikától.


Igazi élmény volt újra a Rádió 6-os stúdiója és a Steinway és fiai. Felidézte bennem azokat az időket, amikor még nem kellett áram vagy villany a zenéléshez, persze van akinek most sem kell..

2006. december 28., csütörtök | Hogy készül az új lemez? | zagar | 15 hozzászólás

Gitárfelvétel a Sajtban

A dob és a basszusfelvételek után kezdtünk hozzá a gitárok rögzítéséhez. Ebben a session-ben az akusztikusgitár felvételeiből kaphattok egy kis ízelítőt. Andor akusztikusgitár-témái nagyon ihletettek és érzékenyek, csakúgy, mint általában a gitárjátéka. Több témát is felvettünk, mint a lemezanyag, így lehet, hogy a jövőben is hallhattok majd a számainkban olyan gitárhangzást, mint például a "Live" c. filmhez készített Sounds and Lights c. darab.


2006. december 28., csütörtök | Hogy készül az új lemez? | zagar | Hozzászólások

Alan Mcgee és Tim Burgess a Zagar studióban

Alan Mcgee az angol Poptones kiadó feje és Tim Burgess a The Charlatans énekese - aki többek között a Chemical Brothers számokon illetve koncerteken is énekel - volt a vendégem nemrégiben. Elöző este itt játszottak a Death Disco-ban és másnap felugrottak belehallgatni a készülő új lemezeünkbe. Meglehetősen pozitív illetve hasznos véleménnyel voltak a számokról, sőt az egyik számot kétszer is meg akarta hallgatni a kalapos úr. Tim - aki mellesleg nem rossz dj-nek sem, elmondta, hogy Budapest volt az utolsó állomása a DJ turnéjuknak, ami 'diet coke & bananas' fedőnév alatt futott és hogy november végén a Charlatans-szal kezdik majd meg a turnézást.

2006. november 16., csütörtök | Hogy készül az új lemez? | zagar | Hozzászólások

Új klip - TE IS BENNE VAGY!

Fabricius 'LIVE' c. design-filmjéből elkészült a zenekar legújabb klipje. A klipről és a filmről annyit kell tudni, hogy a tavalyi sziget fesztiválon forgatták, az operatőr Garas Dani volt. A zenekar a teljes filmhez egy 4 tételből álló soundtrack-et írt 4 különböző témára! A klip a 'Sounds and Lights' c. főtémára készűlt. Lehet, hogy te is benne vagy!

A teljes film egyébként novemberben kerül a mozikba, illetve november 3-án a Toldi Moziban lesz a premierje, ahol a zenekar egy teljes 'mozi' koncertet ad Kemurival és Fillcellel a vetítők mögött.


ZAGAR_Sounds and Lights

2006. október 30., hétfő | Zenekar | zagar | 18 hozzászólás

Basszusfelvétel a Sajtszobában

A nemsokkal a dobfelvételek után a hatalmas 6-os stúdióból átköltöztünk saját kis házi stúdiómba, amit az ismerőseim csak sajtszobának hívnak. Ez egy össz. 10 nm2-es kis hangszigetelt szoba, ami inkább keverésre illetve lehallgatásra lett optimalizálva, de bizonyos hangszerek felvételére is alkalmas. A stúdió akusztikáját Németh Marci barátom tervezte és pár gimmeshot-os srác segítségével meg is építette (ezúton is köszönet érte!). A dobok után Ákossal, az öcsémmel vettünk fel basszusgitárt azokba a számokba, ahol nem elektronikus ill. sampling alapú basszust használunk. Ákossal egyébként a koncertek során már találkozhattatok, Fillcell név alatt Kemurival ők csinálják a zenekar vizuális háttereit.

Egy csöves előfokon keresztűl digitálisan rögzítettük a basszust.

2006. október 8., vasárnap | Hogy készül az új lemez? | zagar | 3 hozzászólás

Koncertdátumok

2006. december 09.
Lovarda // Debrecen (H)

2006. november 29.
TRAFO, Zagar + Bugge Wesseltoft Jazzland C. (Nor) // Budapest (H)

2006. november 17.
Süss fel Nap // Budapest (H)

2006. november 03.
Toldi Mozi, Live Filmpremier Show // Budapest (H)

2006. október 13.

JATE // Szeged (H)

2006. szeptember 30.
A38 Poland Invasion // Budapest (H) ZAGAR + Muzykoterapia(PL), Tworzywo Sztuczne(PL)

2006. augusztus 26.
SZIN // Szeged (H)

2006. augusztus 23.
A38 Blue Festival // Budapest (H) Zagar + Dj Bootsie Quartet

2006. augusztus 14.
Sziget Festival, Wan2 Stage // Budapest (H)

2006. augusztus 09.
Coca Cola Beach House // Siófok (H)

2006. július 24. - 2006. július 25.
Wroclaw Filmfestival // Wroclaw (PL)

2006. július 23.
Colours of Ostrava // Ostrava (CZ)

2006. július 13.
Hegyalja Festival // Tokaj (H)

2006. július 10.
Zöld Pardon // Budapest (H)

2006. július 08.
Volt Festival // Sopron (H)

2006. június 29.
A38 CoolBrands Festival // Budapest (H)

2006. június 21.
A Zene Ünnepe, Városliget-Királydomb // Budapest (H)

2006. június 01.
ARIFF Filmfesztivál // Székesfehérvár (H)

2006. október 7., szombat | Koncertdátumok | zagar | 1 hozzászólás

Álmokat gyűjtögetnek - Interjú a Zagar VJ-ivel

Exkluzív interjút olvashattok az Origo Party oldalán Kemurival és Fillcellel, a Zagar koncertek vizuális háttér-felelőseivel.

2006. szeptember 30., szombat | zagar | Hozzászólások

Dobfelvétel: M.Rádió 6-os Stúdió, 3.session

A dobfelvétel utolsó fejezete a Magyar Rádió 6-os stúdiójában.

Az utolsó napokra hagytuk a jazz-es, illetve a kisérletibb hangzású számok felvételét.

Intergalaktikus kommunikátorok.

 

"Ezt inkább vegyük fel újra Tibikém.."

A látszat csal..sajnos nem tudok dobolni.

Az "Escape from the Earth" c. számhoz vettünk fel üstdobokat is. Az üstdob vagy timpani érdekessége, hogy be lehet hangolni a kívánt hangnemhez.

Tibi a felvevő fülkéből.

Ezennel lázárom a dobfelvétel-szesönt. Jöhet a többi hangszer..folyt.köv.

 

2006. szeptember 29., péntek | Hogy készül az új lemez? | zagar | 31 hozzászólás

Taste of Snow - Sziget 2005 Live

2006. augusztus 10., csütörtök | zagar | 3 hozzászólás

Mixtape Update - avagy mit hallgatunk most

Mit hallgatunk most ? 12 új számmal bővűlt a radioblogunk!

Szerintem minden egyes szám megér egy misét:

 

01 Blue States_Season Song (soundtrack)

02 Blockhead_Carnivores Unite

03 Colder_One Night in Tokyo

04 Bob Marley_Exodus (Bill Laswell rework)

05 Burnt Friendman_Fuck Back

06 Ben Mono_Protection (Sirius Mo Remix)

07 Cassius_Hi Water

08 Cursor Miner_The Sport of Kings

09 Jay Jay Johanson_The Girl I Love Is Gone

10 David Bowie_This Is Not America

11 Jill Scott_I'm Not Afraid

12 Heaven Street Seven_Nem Baj

2006. augusztus 9., szerda | zagar | 2 hozzászólás

Mobillogo

Ezt a háttérkép egy szegedi rajongók telefonján található. Hát nem csodálatos?

2006. augusztus 4., péntek | zagar | 7 hozzászólás

Ostrava-Wroclaw Tour 2006.07.22-25.

Indulás Budapestről 10h-kor.

Érkezés a Cseh határhoz. Itt még időben voltunk, aztán..

A baloldalon látható úr (Hrisztosz) volt a sofőrünk. Neki illetve szuper kis GPS-ének köszönhetően jó 2 órás késéssel érkezeztünk Ostravába.

Már a backstage elött a Colours of Ostrava fesztiválon. Aztán megkezdődött a koncert, ami ahhoz képest, hogy nagyon korai volt (félhét) nem rosszra sikerűlt.

A koncert képei a Colours of Ostraván.

Fellépés után a hotelben. Azért még összeszedtük magunkat és visszamentünk enni, meg körülnézni a fesztiválra. Ahol azt tapasztaltuk, hogy nemcsak, hogy jobban szervezett (catering, technika, logisztika) ez a kis cseh fesztivál bármelyik magyar fesztiválnál, de az itthoniakkal szemben még profilja is van, a line-up teljesen konzekvens, nem jön egy színpadon egymás után a Padödö meg a VHK, nemcsak egy kicsit ebből egy kicsit abból, aztán csak jó lesz a parasztnak..

Reggeli a hotelben.


Korán reggel indulás Lengyelországba, ahol 14h-ra már soundcheck-re vártak minket a wroclawi operaházba.

Utazás. Bootsie hatvankettedszer is megkérdezte, hogy nem kér-e valaki a harmadnapos amerikensztájl teszkó fánkjából.

Megérkezés Wroclawba, az operához az ERA NEW HORIZONS filmfesztiválra.


Belépve egy kicsit megriadtunk, hogy mit is keresünk mi itt?

A kezdeti meghökkenések után neki kezdtünk a hangpróbának, ami röpke 4 órát tartott. A nehézségeket feledtette az is, hogy egy Yamaha versenyzongorán játszhattam a koncerten.

Hrisztosz a sofőr a soundcheck alatt. (lehet, hogy az előadás alatt is?)

Utolsó simítások a hangarányokon és már csak 10 perc volt a fellépésig.

Megkezdődött a koncert illetve a mozi, ami F.W.Murnau-Tartuffe c. 1925-ös néma filmje volt. Az ötlet egyébként, hogy néma filmhez improvizáljunk zenét a filmfesztivál direktorának (Roman Gutek) fejéből pattant ki. A fesztivál minden napján volt egy-egy előadás (össz.10) ahol a meghívott zenészek zenekarok csináltak zenét hasonló néma-filmekhez (Chaplin, Nosferatu, Faust..stb) - Silent Movies with Live Music. Az ERA NEW HORIZONS filmfesztivál egyébként az egyik legnevesebb kelet-európai kortársfesztivállá nőtte ki magát, melynek fő profilja a konvenciók nélküli filmezés. Olyan rendezők filmjei láthatóak itt, akik egyéni látásmódukkal saját egyedi hangot tudtak megütni a 21.században.

Introducing the band.

Wroclaw éjszakai streetlife.

Csak hogy tudjuk, hogy hány az óra vekker úr..

Ebben az üzletben Bucikat árulnak.

Másnap ebéd a város szívében, kisérőnkkel Kaisa-val.

Jó ebédhez szól a nóta. Adtam nekik aprót és véletlenűl magyarúl köszönték meg..

Urbán veréb. Ő is éhes.

Túristakép.

Ehhez a fimhez csináltunk zenét.

2006. augusztus 3., csütörtök | Koncertbeszámolók | zagar | 1 hozzászólás

Dobfelvétel: M.Rádió 6-os Stúdió, 2.session

A magyar rádióban több napot töltöttünk a dobfelvételekkel. Külön menetben vettük fel a különböző jellegű számokat. A dobfelvétel tekintetében voltak ún. grúvos, jazz-es, funk-os illetve rockosabb kategóriák. Ezekhez mind más-más beállítást, mikrofonozást használtunk.

 

Funk dobbeállítás, tomok nélkül.

Még az első lemez címe, a másodiké nem ez lesz..

csendélet.

Instrukciók Bootsie-tól.

A gramofonos és a dobos. Bootsie be is szállt egy kis segitségre, mert a zúzós számoknál a lábcin nagyon belehallatszott a pergő mikrofonba, így hát áttetük a másik oldalra és elszeparáltuk..

visszahallgatás..

A munka után egy kicsi kis serezés..

Nem értem, hogy mi történik..folyt.köv.

 

2006. augusztus 1., kedd | Hogy készül az új lemez? | zagar | 6 hozzászólás

Volt Fesztivál 2006 - ahogy mi láttuk

Viszonylag korai megérkezés után Rádiocafé interjú a fesztivál területén.

A többiek addig Publoval melegítettek a koncerthez a backstage-ben.

Publoval, aki egyébként a zenekar túrmenedzsere, én is ittam egy kis szódát.

Tíz órakor a café szinpadán megkezdődött a koncert.

A kulisszák mögül..

Ligeti Gyuri Alen McGee-vel a színpad mellett az Eastern Sugar elött.

Közben a sátorban és a színpadon is egyre fórróbb lett a hangulat.

Végül Gyuri is újra velünk a színpadon, Revolution, Sunshines, Eastern Sugar..

Koncert után Kemurival, aki a Fillcell Stúdió mellett a zenekar viuzális felelőse és Gyurival, akivel jól beszódáztunk a sikeres koncert után. Ami ez után következett az már sajnos nem publikus..

Alen McGee-vel, aki egyébként végig nézte a Puzzle és a Zagar koncertet is. Ez volt a második napja a fesztiválon és saját bevallása szerint a szombati nap érezte magát a legjobban a 'fucking weird hungarians' között, amiről egyébként saját blogján is beszámolt.

A Zagar koncertért is odavolt, szerinte én egy őrült vagyok, magyarázta, normális arc aki ha felér a színpadra, márcsak egy megőrült showman marad belőle.

Elég vicces, hogy úgy hívott, hogy Jagger azaz Dzságer néha meg 'Jiga.. :)) mint Jay-Z. azaz Dzsiga.

Másnap reggel, azaz délben az elhagyatott Voltos pass-kocsi.

Ebéd a hírös Aranyfácánban a Puzzle-el, Urbán Daniékkal és McGee-vel.

Egy kis benzinkúton állás, újságnézegetés, aztán irány haza. Reméljük jövőre is lesz Volt, mert az egyik legjobb magyar fesztivál..

 

2006. július 14., péntek | Koncertbeszámolók | zagar | 437 hozzászólás

Régebbiek | Végére »
Bemutatkozás
a szöveget helyettesítsd be a bemutatkozásoddal!